Az 1277 méteres magasságával a Vezúv, mint vulkán, nem is olyan magas. Páratlan szépségével csak azért nyűgözi le az embert, mert önálló hegyként emelkedik ki a síkságból, nem pedig egy hegylánc részeként…
Róma legszebb barokk tere az ókori stadion körvonalát követi. A stadiont Domitianus császár építtette Kr. u. az 1. században és atlétikai viadalok (agones), kocsiversenyek és más sportesemények helyszíne volt…
Délnyugat - Dublin. A katedrálist Dublin ír-viking királya, Selyemszakállú Sitric és Dublin első püspöke, Dunan alapította. John Cumin angol-normann érsek átépítette 1186-ban. Ma az anglikán ír egyház dublini és…
Az Invalidusok háza egy épületegyüttes Párizs VII. kerületében, melyben jelenleg Franciaország hadtörténetéhez kapcsolódó emlékművek és múzeumok találhatóak. A Hadtörténeti Múzeumban Napóleon igazán nem panaszkodhat a sírhelyét illetően, persze kérdés…
Auschwitz után meglátogattuk Schindler gyárát, a Krakkói Gettót és a Plaszóvi munkatábor mai területét. A Plaszóvi tábor területén ma már a város valamint sűrű erdő áll, emlékművekkel és táblákkal, valamint Amon Göth akkori villáját sem sikerült megtalálni…
Még soha nem voltunk úgy, hogy minél délebbre megyünk, annál hidegebb lett volna. Ahányszor megálltunk pihenni, egyre rosszabb lett az idő... először szélvihar lökdösött bennünket, majd a hideg esőt is a nyakunkba csapta. Mire Omis-ba értünk…
Útibeszámoló A Haris Travel Club szervezésében 2007. május 16 -24. között Izraelben jártunk. A területet nevezték az Atyák földjének, Szentföldnek, az Ígéret Földjének is. Ez ma Izrael. Itt három, egyistenhívő vallás: a kereszténység…
A templomrom miatt jöttünk ide először. A rom rendkívül szép környezetben található. Mellette van egy forrás, aminek a vize a Balaton nádasáig viszonylag rövid utat tesz meg, ligetes, nagyon szép környezetben…
Végre egy olyan hely, amit majdnem maradéktalanul ajánlani tudok (ami egy kicsit nem tetszett az az, hogy a kiállításon kívül minden csak külön fizetés ellenében volt csak igénybe vehető és ha ezeket egyenként mondjuk csak két személy - apa és fia - veszi igénybe…
Sziasztok, Gábor vagyok! Az idei cseh túránkat alapvető célja a Jeseník hegység (csehül: Jeseníky) és annak környezete volt. Jeseník egyébként egy város is, annak a Lázné (fürdő) része a Priessnitz féle gyógyfürdő hely. Ennyit a környék beazonosításáról…
Reggio Basilicata, Matera A mély szakadék szélén épült városka, Sassi (barlangok) a forgalmasabb felső és a csöndesebb alsó negyedekre oszlik. A Sasso Barisano és a Sasso Caveoso közül ez utóbbi a festőibb. Matera lakói egykor itt éltek a sziklába vájt otthonaikban…
Pula falu határában, Tálod-völgyben, a Veszprém-Tapolca közötti úttól délre található. A tálodi kolostort pálos rendi szerzetesek alapították. Az egykori Tálod falu temploma a Bakony sűrűjében, a Vázsonyi-Séd patak mellett, Nagyvázsony közelében található…
Kiváló kirándulóhely, egy nagyon szép templomrommal és egy jól megfigyelhető Árpád-kori földvárral. Gyepűkaján községtől DK-re, a Marcal (Nádtó) patak jobb partján, a Pusztaszentegyházi-dűlőben ma is áll Nagykeszi falu templomának romja. Tornya védelmi jellegű…
Szolnok nem igazán turisztikai célpont (legalábbis szerintem, bár amióta átadták a Rep-tár-at, ugrásszerűen megnőtt a népszerűsége, erről majd később). Ide elsősorban azért jöttem, hogy megnézzem a Rózsakertet, mivel a feleségem kedvenc virága, de azért fölöslegesen nem akartam vele idejönni…
Gyönyörű vízitúra a nádasokban. Csónakkal átvisznek, majd gyalogtúra a kiépített stégeken. Csodálatos. A Vízi Sétány Poroszló mellett a tó belső területén a partvonaltól mintegy 500m-re található. A viz fölött cölöpökre épített 1500m hosszú pallóúton…
Érdekes helyre bukkantam a Google Maps-on. Nagykovácsiban van egy kastély kastélyparkkal. Ez a Teleki-Tisza kastély. A honlap szerint meg lehet látogatni, bár maga a kastély alapvetően rendezvény központként működik, a Magyar Cserkészszövetség tulajdonaként. A nyitva…
Dublin - a főváros. A Szentháromságról elnevezett egyetemet I. Erzsébet királynő alapította egy Ágoston-rendi kolostor helyén (1592). Az eredetileg protestáns egyetemre csak 1970 óta járnak katolikusok. Híres diákjai közt volt Oliver Goldsmith…
A Nemzeti Múzeumot (ír régészeti és történelmi múzeumot) Sir Thomas Deane tervezte 1880-ban. Kupolás körtemplomát márványoszlopok és mozaikpadló díszíti. A múzeum impozáns bejárata a berlini Altes Museum mintájára készült. A földszinten van a kincstár…
Dublin - a főváros. Észak - Dublin. A Parnell tér északi végén van egy kis csendes park, melyet az ír szabadság ügyéért elesetteknek szenteltek. Az Emlékezés Kertje az a hely, ahol az 1916-os húsvéti felkelés vezetőit a Kilmainham börtönben…
Sokan a nagy vízesést tartják a Plitvicei-tavak Nemzeti Park legfőbb látványosságának, de szerintünk ez a hely érdemli ki ezt a címet. A Gavanovac-tó itt ömlik bele számtalan vízesésen keresztül a Kaluderovac-tóba, amely már csak 503 méteren fekszik…
A forgalomtól elzárt és történelmi épületekkel körülvett Óvárosi tér a világ egyik legszebb köztere! A közeli utcák, többek között a korábban már említett Celetná utca is, a gyalogosok számára vannak fenntartva, nomeg a kerékpárosok számára és jópár kölcsönözhető…
Dublin - a főváros. Épületet PARLAMENT számára itt emeltek először Európában. Az Ír Bank elegáns irodái eredetileg a parlament számára készültek. A központi részt eredetileg az ír Edward Lowett Pearce kezdte el építeni, de csak halála után, 1739-ben fejezték be…
Az itt található táblán olvasható: Ön Horvátország legmagasabb vízesése előtt van. A Nagy Vízesés magassága 78 méter. Magasságán kívül ez a vízesés a többitől keletkezésével is különbözik. Tudniillik…
Az úton tovább haladva érjük el a Slap Milke Trnine nevezetű vízesést, amely a Milanovac-tó és a Gavanovac-tó között található. A hely festői környezetben van, leírhatatlan, megfogalmazhatatlan, ezt látni kell, nincs mese…
Sziasztok, Gábor vagyok! Azt eddig is tudtam, hogy a csehek igen jól állnak barlangokban és ráadásul elég jól szét vannak szórva az országban, így az általunk bejárt területre is esett egy. Rögtön az elején tisztázni kell, hogy bár a neve aragonit…